A gyermekorvosunk ajánlotta nekünk Tibát. Sokat nem mondott róla, rohanásban volt, így csak egy papír darabkára írta le a nevét és a telefonszámát. Hazaérve leraktam a papírt valahova és mivel nem volt állandóan szem előtt, kicsit meg is feledkeztem róla. Kb. két hét múlva találtam rá ismét, de onnantól kezdve valahogyan nem hagyott nyugodni a dolog, nagyon izgatott lettem, így leültem és végre rákerestem Tibára a neten. Elképedtem! Az hogy lehetséges, hogy én, aki az elmúlt több, mint 10 évben csak azzal voltam elfoglalva, hogy új terápiákat, módszereket, lehetőségeket, gyógymódokat találjak - melyekkel végre valóban komolyabb javulást, fejlődést érhetünk el - ez idáig nem is tudtam Tiba létezéséről. Holott itt volt karnyújtásnyira, míg mi ha kellett többször repülőre ültünk a gyógyulást remélve. Ez a több mint 10 év lelkileg felőrölt, belefáradtam, hogy igazán átütő javulás nem történt, és az évek előre haladtával már egyre kevesebb esélyünk is lesz rá.
Már-már teljesen belesüppedtem a mocsaramba, amikor újfent felráztam magam és végül felkerestem Tibát a kislányommal. Nagyon izgatott voltam. Amikor megérkeztünk mindketten éreztük, hogy "hazaértünk". Tiba jelenléte, a hatalmas ereje, a nyugalma, az empátia, ami áradt belőle az leírhatatlan. Tiba mindjárt kezelésbe is vette a kislányomat, aki nagy meglepetésemre nagyon együttműködő volt, nem mutatta jelét sem annak, hogy ezt ő egyáltalán nem akarja, azaz az összhang a kezdetektől megvolt.
Tiba rólam, az anyáról sem feledkezett meg, azt mondta, én is kellek ahhoz, hogy a gyerek gyógyuljon. Ezt mindig is tudtam, de sosem volt igazán bátorságom rávenni magam erre, inkább az önsajnálatot választottam. Most én is a gyógyulás útjára léptem. Néhány kezelést kaptunk csak eddig, de már az első alkalom után láttam változásokat a kislányomon és magamon is. Még nagyon az elején járunk, de ha már most van eredmény, akkor mi jöhet még ezután ? ”

- egy anyuka -